Érdekes könyvre bukkantunk nemrégiben, az alcím nem kevesebbet állít, mintsem hogy a könyvben rejlő hatalmas mennyiségű információt bizony minden nőnek tudnia kell – mégpedig nem baj, ha erre a tudásanyagra az esküvője előtt tesz szert.

De ne is szaporítsuk a szót, álljon itt egy részlet a műből:

“Tudtad, hogy anno…

– A lánybúcsú férfibúcsú volt, és a spártai katonák szokásából eredeztethető. A vőlegény barátai a gonosz szellemek elűzésére összegyűltek, edényeket ütögettek egymáshoz éktelen zajt csapva. Később már nem az ártó lelkek távol tartása volt a cél, hanem a házasulandó barát szabad életének elbúcsúztatása egy kis féktelenkedés formájában. Majdnem föltalálták a fröccsöt is (ez végül a magyarokra maradt), mert vizezett bort ittak annak érdekében, hogy ne legyenek másnaposak a menyegző napján. Ugye, mi lányok, azért több fantáziával indulnánk neki egy közös éjszakának?!

– A bachelor szó, házasság előtt álló férfi értelmében egy 14. századi könyvben szerepelt először, Geoffrey Chaucer Canterbury mesék című szórakoztató és frivol művében. Kíváncsi vagyok, bírnád-e pirulás nélkül végigolvasni.
Európában az angolok és a hollandok tulajdonítják maguknak a legkorábbi férfibúcsút. Az angolok egy 14. századi szokásra hivatkoznak, melyet Bride Ale-nek hívtak, azaz a menyasszony sörének – az ifjú párok úgy gyűjtötték össze saját hozományukat, hogy az esküvő előtt a menyasszony által főzött sört eladták. A vevők együtt ittak, így máris előállt a vidám, spicces násznép.

A legénybúcsút Magyarországon (a 19. század közepétől) leggyakrabban kocsmában rendeztek, mert az volt a férfiak közösségi találkahelye. A legény­banda hajdan is mulatozott rendesen: tréfálkoztak, elbúcsúztatták a fiatalságot, az aranyéletet. Az italt a nagylelkű vőlegény fizette a barátainak. Ezzel párhuzamosan a leánybanda is találkozott egy lányos háznál: siratónak nevezték az összejövetelt. A kocsmában aztán egyesült a két banda. Miután elhúzták a lány nótáját is, aki féktelenül táncolhatott, a fiatal pár egymással lejtett, így ismerkedve.
Erdélyben még ma is él a ruhahordás szokása, hazánkban ezt ágyvitelnek nevezik. A menyasszony kelengyéjét a nőrokonok és barátnők általában egy szekér tetején látványosan elrendezik, és így közszemlére téve áthordják az anyós-após házába. Bútorokat, ágyneműt, ingeket, alsószoknyákat, egy borjút, és így tovább. Képzeld csak el az érzést, amikor a Triumph kombinéid és a pitonmintás Gucci harisnyáid a rokonok kíváncsi pillantásainak kereszttüzében átlejtenek a színen.

– Egy nőnek, – de most egész komolyan, nézz mélyen a szemembe, kérlek! – a lánybúcsúról feltétlenül tudni kell, hogy vele elérkezett az elválás ideje. Pezsgőt! Kár izgulni, ez egy örömteli búcsú! Valaki asszonnyá lesz, oltár elé vezetik, bekötik a fejét, egyszóval házasodik, férjhez megy. Megváltozik az élethelyzete és a társadalmi státusza is, óhatatlanul. Valaki kihirdeti róla ország-világ előtt, hogy szereti.”
Nem rossz, nem rossz.

További részletek Harmath Artemisz: Esküdj! című könyvében.