Szerencsésnek érezzük magunkat, amiért eljutottunk arra a szintre, hogy ellenszolgáltatás nélkül tudjunk segíteni egy nehézségekkel küzdő kedves pár esküvőjének megszervezésében. Még nagyobb öröm, hogy ehhez a részünkről szívből jövő karitatív munkához mennyire könnyen ment az esküvői szolgáltatók leszerződtetése és mennyire önzetlenül álltak közvetítésünkkel a házasulandók rendelkezésére.

Senkit sem kellett győzködni, vagy másik szolgáltatót keresni helyette, akikre első körben gondoltunk, mindannyian szívesen csatlakoztak a projekthez. Időt és energiát nem sajnálva komplett esküvőt hoztunk össze és ennek egytől egyig minden résztvevő nagyon örült. Természetesen továbbra is üzletszerűen, gazdasági céljaink elérése érdekében működünk.

A félreértések elkerülése végett semmilyen formában nem hirdetünk ingyenes esküvőszervezést. Hogy ez manapság még mindig létezik, elég nagy baj, de erről egy másik bejegyzésben szólunk részletesen.

Ezt a bejegyzést nem dicsekvésből írtuk, hanem mert a jótékonykodás életünk fontos és szerves része, nem csak szakmánkban és szerettük volna felhívni rá a figyelmet, milyen jó érzés a másokon való segítés.

Mi ezúttal így tudtunk segíteni. Köszönjük együttérző partnereinknek a közreműködést!