Céges rendezvények

Rendezvényszervezés vállalatok, cégek, üzletek számára Budapesten és vidéken

Nem csak párok és családok életét tesszük könnyebbé ünnepeik megszervezésével, hanem vállalati oldalon is erősek vagyunk. A legkisebbtől a közepesen át a nagyobb cégek is bizalommal fordulhatnak hozzánk, hiszen nagy tapasztalatunk van már ezen a téren is, és mindig nagy örömünkre szolgál csapatépítő, üzleti programok és egyéb vállalati bulik bonyolítása, vagy csak egyszerűen nagy létszámra is alkalmas rendezvényhelyszínek ajánlása.

Új biznisz indul és üzletnyitó buli keretében szeretnénk bemutatkozni partnereinknek? Többnapos csapatépítés a terv, hogy az irodától távol, nyugodt környezetben szerezzen közös élményt a munkahelyi team? Vagy idén éppen kerek évfordulót ünnepel a cég és szeretné meghívni összes partnerét és munkatársát egy elegáns megemlékezésre a céges évforduló kapcsán? Szívesen segítünk ebben is és a klasszikus éves ünnepi tervek megvalósításában, úgymint céges karácsonyi ünnepség, vagy Mikulás is ellátogathat a munkatársak gyerekeihez, lényeg, hogy az egész vállalat jól érezze magát!

A legsűrűbb hónapjaink céges rendezvények szempontjából tökéletesen kiesnek fő tevékenységi körünk, az esküvők időzítéséből, ezért októbertől decemberig teljes gőzzel a vállalatok szolgálatában állunk: ősszel csapatépítés, céges kirándulások, novemberben jelmezes Halloween partik, decemberben pedig a karácsonyt is bulisabb formában hozzuk el a cégek számára, bármi megoldható, szerzünk partihajót, intézünk karaokét és még a megajándékozásra is kitalálunk valami csak nektek szóló, egyedi megoldást.

Rövid ez a karácsony előtti időszak, sok a cég, mindenki bulit akar – ezért nem árt idejében bekérni az ajánlatot egy népszerű vállalati rendezvényre!

Várjuk megkereséseteket!

Első lépés a gondosan megszervezett rendezvény felé

Bármilyen kérdésetek van rendezvény szervezésével kapcsolatban, tegyétek fel nekünk bátran:

 

Esküvői Blog cikkeink

 

Amikor csak nagy szemekkel néz az esküvőszervező

Amikor csak nagy szemekkel néz az esküvőszervező   Mottó:"Ügyfél: Fizethetek nálatok SzÉP kártyával?Szervező: Még Nagymamád tavaly karácsonyi Erzsébet utalványával is!" 12 év alatt sok érdekes megfigyelést tettünk meg a hozzánk forduló ügyfeleken keresztül úgy...

Anyakönyvvezető vs. Szertartásvezető?

Anyakönyvvezető vs. szertartásvezető Nem szokásunk, nagyon nem, ok nélkül panaszkodni, főleg nem kollégákra, szolgáltatókra az esküvői szakmán belül. Ami miatt most ez mégis egy kicsit negatívabb téma lesz, az az elkeserítő, már-már a szocializmus hivatali ügyintézési...

Leg, leg, leg – legjobb, legkülönlegesebb, legtökéletesebb esküvők

Mennyibe kerül egy esküvő? – 2. rész Mint annyi minden dolog, aminek megítélése emberek véleményétől, de főként ízlésétől, igényszintjétől függ, a legjobb esküvő címke is sokféleképpen és sok esküvőnek odaítélhető. A másik vetülete a témának, hogy ugyanaz az...

Miben tud segíteni egy jó esküvőszervező?

Miben tud segíteni egy jó esküvőszervező? Nemrégiben a neten bolyongva valamilyen esküvős téma kapcsán egy menyasszonyos fórum beszélgetése került a látóterembe, ahol éppen az esküvőszervezőket, munkájukat, az általuk biztosított hozzáadott értéket boncolgatták a...

Leggyakrabban ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések   Blogot írni leginkább az esküvői főszezonon kívül van időnk, de persze ez nem jelenti azt, hogy ne születnének nyári beszámolók egy-egy érdekes munkánkról. Évek óta tartó tendencia, hogy egyre hamarabb kezdődik el a következő szezonra...

Gondos Esküvőszervezés a Nők Lapjában

Mennyibe kerül egy esküvő? – 2. rész Hál’ Istennek olyan bőségesen el vagyunk látva munkával, hogy a blogunkba is csak a Nők Lapjának van ideje beszámolni a körülöttünk zajló eseményekről Nagyon örülünk a lehetőségnek, ha megkeresnek minket a médiából valamilyen...

Esküvőszervezés árak

Esküvőszervezés árak Nem egyszerű dolog egy szolgáltatás árát jól belőni a piacon. Kompenzálja megfelelőképpen a befektetett időt, energiát, azaz a munkát, tisztességes megélhetést biztosítson, tükrözze a szakmai tapasztalatot, tudást, és a legfontosabb, hogy a...

Esküvőszervező – második nekifutásra

Esküvőszervező - második nekifutásra Tanulságos és szomorú (számunkra persze pozitív) visszajelzést kaptunk egyik kedves idei párunktól. Nem először fordult elő ilyesmi velünk, csak az idei szezonra készülés során három hasonló helyzet történt és hallunk ilyesmiről...

Mennyibe kerül egy esküvő? – 1. rész

Mennyibe kerül egy esküvő? – 2. rész Vendéglátás (catering), azaz az esküvői eszem-iszom Már írtunk az esküvői költségek témájában egy kissé szarkasztikus, témaindító szösszenetet, de nem csoda, hogy az esküvőre készülő párokat legjobban izgató kérdéskörrel...

Extrém esküvői elképzelések

Mennyibe kerül egy esküvő? – 2. rész Ha végigböngészitek a neten fellelhető többezer szervező honlapját (lehet, hogy éppenséggel túlzás a négyjegyű szám, de vitán felül brutális a túlkínálat esküvőszervezőből), a legszembetűnőbb egymástól lopott-másolt elcsépelt...