A nyár legközepén járunk, dübörög a szezon, szombat déltájban éppen kedvenc helyszínünkön díszítünk, készülünk az esti csodaszép esküvőre. A fejünk tetején is esküvői kellékek, konkrétan vadonatúj modern székhuzataink lógnak rajtunk, az összes kezünk foglalt, egyikben pályafutásunk legkreatívabb köszönőajándéka, a másikból éppen elegáns ültetőkártyát teszünk ki a már vintage vagy retro, vagy nevezzük akárhogyan, lényeg, hogy szemet gyönyörködtető stílusban feldíszített asztalokra. És persze ekkor csörren meg a mobil egy ismeretlen számmal. Máskor talán a prioritást jobban szem előtt tartva nem foglalkozunk esküvői készülődésünk kellős közepén idegen számokkal, de most valami furcsa megérzéstől vezérelve, amint lett szabad használható végtagunk, rögtön visszahívtuk a kedves ismeretlent.

Lelövöm a poént: nagyon jól tettük.

Ez volt ugyanis eddigi, rövidnek már nem nevezhető rendezvényszervezői pályafutásunk szó szerint last minute megkeresése, ami valódi villám-esküvőszervezést követelt meg.

Nem, azért nem aznapra kért a nagyon kedves pár segítséget tőlünk, nem… csak a következő szombatra. Azaz nem egészen egy hét állt rendelkezésünkre, hogy felkérésükre esküvői helyszínt, ünnepi vacsorát, dekorációt, zenekar számára megfelelő játszási lehetőséget, táncteret, azaz egy hatalmas esküvői bulira alkalmas terepet találjunk nekik.
Nem könnyű feladat, be kell vallani.

Mit tesz egy vérprofi esküvőszervező csapat on the spot?

Gyorsan átszervezzük az azonnali, az aznapi esküvőnkkel kapcsolatos még hátralévő feladatokat, a lányok kicsit több és nagyobb felelősséget kapnak ezúttal, de hát teher alatt nő a pálma, ugyebár. Én pedig azonnal visszahívom a párt, és hiperrészletes esküvői checklistem alapján töviről-hegyire kifaggatom őket, igyekszem azt a munkát, amit amúgy órák, összességében sokszor akár napok alatt szoktam a hozzánk forduló ügyfelekkel elvégezni, maximum fél óra alatt megcsinálni. Nem is kellett annyi, 20 perc múlva világos volt, mik lesznek az expressz sebességű esküvőszervezés legfontosabb feladatai.

Gyorsan, ide nekünk egy helyszínt, de lehessen ám hangosan és hajnalig bulizni! Előtte viszont még egy varázslatos esküvői vacsorát is állítsunk össze! Rendben, igyekszünk, igyekszünk – természetesen fél szemünk mindeközben a legfontosabb teendőnkön, az aznapi esküvő készületein. Megígérjük, hogy amint lecsendesedik az aznapi program, rögtön nekiállunk a megfelelő helyszín felkutatásának, azaz végighívjuk az összes, az elmondott paramétereknek megfelelő helyet. És ekkor jön a zseniális ötlet, amiért azóta is egymás vállát veregetjük: az egyik legszebb esküvői helyszínünk, ahol most éppen a dekorációt rendezgetjük és már több tucatnyi alkalommal szuper esküvőt rittyentettünk, ahol világbajnok a konyha, ahol hatalmas szabad tér, terasz, udvar, tánctér, de még kényelmes parkolási lehetőség is van, egyszóval tökéletes válasz lenne a hirtelen jött megkeresésre – esetleg nem szabad jövő szombaton?

Villámtempóban telefon az üzletvezetőnek, már úton van a mai szeánszra, de tudomása szerint mintha a sok korábbi foglalózást mind lemondták volna… Imádkozunk az esküvőszervezők Istenéhez, segíts, segíts, legyen úgy, ahogy mondták nekünk! Ólomlábakon járnak a percek, pedig alig negyedóra telik csak el, és befut üzletvezető úr, máris mindentudó kalendáriumában kutat, és igen: erre a frekventált nyárközepi szombatra nincs érvényes foglalásuk!!! Mondjuk, volt vagy tizenkettő, amiket, hálisten, lemondtak. Nagyszerű!

Hely tehát van, már csak el kell adni, azaz meggyőzni a párt, hogy jó lesz ez nekik. Gyorsan mobilizáljuk őket, a város másik feléből odarollereznek, vagány pár a javából, van még húsz percünk az aznapi templomi szertartásunk előtt, tempósan végigvezetjük őket a csodásan feldíszített termen, a kerten, teraszon – és ekkor magukra hagyjuk őket, szólít a sorrendben előbb lévő aznapi kötelesség, de arra még van időnk, hogy jó étvágyat kívánjunk nekik az esküvői próbaétkezéshez, amit azonmód ott melegében meg is ejtenek. Megbeszéljük, hogy aznap már nem kontaktálunk, de másnap, a bontás után első dolgunk, hogy egyeztessünk. Így is lesz, másnap a legapróbb részletekig kivesézzük a vacsoramenüt, az italokat, és nagy napjuk menetrendjét. A hét első hétköznapján egy újabb helyszínlátogatás, foglalózás, minden további parányi, de életbevágóan fontos momentum egyeztetése. A hét közepére kész is vagyunk – mintha egy éve készülnénk már erre az esküvőre.

Remek munka, igazi egyedi megoldás kerekedett ki ebből a hirtelen jött esküvői felkérésből. Persze mindehhez kellett egy kellőképp rugalmas pár, egy nem parázó menyasszony, egy éppen parlagon heverő, kiváló esküvői helyszín és egy, a legkritikusabb pillanatokban is hideg fejjel gondolkodni és cselekedni képes, lehetetlent nem ismerő szuper esküvőszervező team.

A pozitív példán felbuzdulva biztatjuk a párokat: soha ne gondoljátok, hogy túl késő, forduljatok hozzánk bizalommal, megtaláljuk az adott helyzetből kihozható legjobb megoldást!

Köszönjük a lehetőséget, sosem feledjük eddigi pályafutásunk 100% rapid lagziját – sok boldogságot, Lilla és Tamás!